A lapolvasó vagy szkenner a számítógép olyan külső berendezése, mely szöveg képként való beolvasására, képek digitalizálására, számítógépbe való bevitelére szolgál.
Története
1960: Az első szkennerek nagymértékben térképészeti igényekre jöttek létre, s ez meghatározta azt az alapvető követelményt, hogy alkalmasak legyenek nagy (1 m fölötti) térképek digitalizálására, s egyben kiemelten törekedjenek a leképezés geometriai pontosságának biztosítására.
1970: Megjelentek az első nagy teljesítményű szkennerek, de a műszaki megoldást még nem tudták a sorszenzorokra alapozni, mivel azok akkor még nem léteztek, így a konstrukciót egyedi szenzorral (színes szkennelés esetén három egyedi szenzorral) kellett megoldani.
A nagyméretű térképeket dobra erősítették, mely a leolvasás folyamán forgott, a megvilágító berendezéssel kombinált szenzoros optika pedig a dob tengelyével párhuzamos haladó mozgást végzett. A két mozgás kombinációjából kialakuló letapogatási pálya csavarvonal jellegű volt. Amennyiben nem papír, hanem átlátszó fólia beolvasása volt a feladat, úgy a megvilágítást a tejüvegből készült dob végezte, ami a PMT (Photomultiplier tubes) technológián alapult.
1980: A következő fejlődési szakaszban a szabatos beolvasásra a síkágyas plotterek mintájára készült síkágyas szkennereket alkalmazták elsősorban. A kocsira szerelt, színenként alkalmazott, egyedi vagy sordetektorok és megvilágító berendezéseik kétirányú mozgását egy mozgó híd X irányú, illetve a hídon lévő kocsi Y irányú mozgatásával érik el a léptetőmotorok.
1990: A szkennerek gyors elterjedéséhez azonban egy másik szakterület által gerjesztett igény a felelős: a web, illetve a digitális fényképezés. Ennek hatására a '90-es évek elejétől-közepétől ez az input eszköz a háztartásokban már teljesen hétköznapi volt.
