A japán építészet (日本建築; Nihon kencsiku; Hepburn: Nihon kenchiku) több ezer éves hagyományokkal rendelkezik, és ősileg a talajszinttől némileg elemelkedő favázas, zsúpfedeles vagy cseréptetős épületek jellemzik, melyeknek vékony, elcsúsztatható falpaneljeik (襖; fuszuma; Hepburn: fusuma) vannak, lehetővé téve a belső tér tetszőleges elrendezését a különféle igények tükrében. Az ilyen típusú házakban az emberek – párnával vagy anélkül – a padlón ültek, a székek és a hozzájuk tartozó, magas asztalok egészen a 20. századig ismeretlenek voltak Japánban. Azonban a 19. század óta a szigetország folyamatosan veszi át és alkalmazza a nyugati modern és posztmodern építészet megoldásait. Manapság Japán vezető országnak számít a modern építészeti technológiák és az épülettervezés terén.
A japán építészet legkorábbi megtestesülései egyszerű veremházak és raktárak voltak az őskorban, melyek az akkori vadászó-gyűjtögető életmód igényei szerint lettek kialakítva. Később koreai közvetítéssel a kínai Han-dinasztia által használt bonyolultabb jellegű épületek, így többek közt összetettebb magtárak és vallásos temetkezési kamrák jelentek meg.
A hatodik században betörő buddhizmus a katalizátora lett a bonyolult faépítészeti technikákkal épült templomok elterjedésének. A kínai Tang- és Szui-dinasztia hatásai vezettek az első állandó főváros, Nara megalapításához. Sakktáblaszerű utcaelrendezését Csangan ihlette. Az épületek fokozatos méretnövekedése következtében kialakultak az egységes mértékegységek, és finomodtak az épületekre és kertekre elrendezésére vonatkozó elvek.
Az 1868-ban elkezdődött Meidzsi-restauráció során két fontos esemény változtatta meg gyökeresen a japán építészetet. Az első a kami-buddha szeparációs rendelet (神仏分離; sinbucu bunri; Hepburn: shinbutsu bunri) volt, ami kijelentette a natív kamik és a kívülről átvett buddhák, illetve a sintó szentélyek és a buddhista templomok különbözőségét, ezáltal eltörölve a két vallás több, mint 1000 éve fennálló összefonódását, ezzel közvetlenül és közvetve is kárt okozva.A második esemény Japán erős nyugatiasodása volt, ami elősegítette, hogy versenyre kelhessen más fejlett országokkal, elsősorban az Egyesült Államokkal és a nyugat-európai országokkal. A kezdetekben a japánok külföldi építészeket és ötleteket alkalmaztak, de idővel elkezdték kialakítani saját, modernizált építészetüket. A külföldön, nyugati építészektől tanuló japánok bevitték az ország építészetébe a modernizmust a Nemzetközi stílussal. Bár a japán modernizmus igazán csak a második világháború után mutatta meg magát nemzetközi szinten is, olyan építészek munkáival, mint például Tange Kenzó, később az olyan elméleti mozgalmakkal, mint a Metabolizmus.
