Az egyházmegye egyházkormányzati egység a történelmi keresztény egyházakban. A katolikus és ortodox egyházakban a püspök vezeti, ezért másik neve püspökség (latin nyelven dioecesis, görög szóval eparchia). A protestáns egyházakban az egyházmegye szó használata ettől eltér, kisebb egyházszervezeti egységet jelöl.
A katolikus egyház három alapvető egyházkormányzati szintje – felülről lefelé haladva – a világegyház (vezetője a pápa), az egyházmegye (vezetője a püspök) és a plébánia (vezetője a plébános, a bizánci rítusú egyházmegyékben parókus). Elsődlegesen ezeken keresztül történik az egyház irányítása, ezek vezetőinek van valódi és saját egyházkormányzati hatalma (iurisdictio). Minden ezek közötti, alá-, fölé- vagy mellérendelt szint csak másodlagos, gyakran nem feltétlenül kell léteznie (például a püspök nem köteles egyházmegyéjében főesperességeket létrehozni, csak ha lelkipásztori vagy szervezési okból indokoltnak látja), vagy ideiglenes (például a plébániák létesítését szűkebb jogkörű lelkészségek, illetve missziós állomások létrehozása előzheti meg), illetve hatásköre korlátozottabb (például az érseknek – a pápával ellentétben – nincs közvetlen beavatkozási joga az egyháztartományába tartozó egyházmegyék püspökeinek intézkedéseibe).
Mindazonáltal általában több egyházmegyeegy egyháztartományt (érseki tartomány, a bizánci rítusú egyházmegyék esetében metropólia) alkot. Ennek vezetője az érsek (bizánci rítusban a metropolita), akinek saját egyházmegyéje a főegyházmegye címet viseli. (Az érseki rang székhez és nem személyhez kötött, tehát a főegyházmegyék irányítására szóló püspöki kinevezés egyben mindig érseki kinevezés is.)
Vannak az egyházmegyével azonos szintű olyan egyházkormányzati egységek is, amelyeknek ordináriusa (vezetője) korlátozottabb joghatósággal rendelkezik, állandóságuk vagy önállóságuk nem olyan erős. Ilyenek például a területi apátság, az apostoli adminisztratúra, az apostoli exarchátus stb.
Copyright 2024 puzzlefactory.com Minden jog fenntartva.
