A boltozat az építészetben íves felületű, a teret függőleges irányban határoló, kőből, téglából stb. falazott tartószerkezeti alegység. Alakja lehetegyszerű vagy összetett, kialakítása sima vagy bordás; lehet zárt, félig nyílt vagy nyitott rendszerű.
Olyan, egy vagy két irányban görbült szerkezet, amelyben csak nyomóerők ébrednek – a támaszoknál azonban a függőleges mellett vízszintes erőkkel is számolni kell. A boltozatokat az egyre nagyobb fesztávok áthidalására fejlesztették, és közben folyamatosan finomították a támaszok vízszintes erőfelvételét.
Története
Az álboltozatok az ókori Kisázsiában, Mezopotámiában és Egyiptomban jelentek meg. A tiszta boltozatot a rómaiak alkalmazták először térelhatárolásra: ők ismerték fel, hogy a gerendánál nagyobb terek, fesztávok hidalhatók át vele. Fejlődésük csúcspontját a román stílusban, majd a gótikában és a reneszánszban érték el. A XIX. század közepe óta szerepük az új térlefedő anyagok – az acél, a fa, majd a beton – térfoglalása miatt csökken. Napjainkban közlekedési létesítményekben (főleg metróalagutakban) és a nagy fesztávolságú héjboltozatokban alkalmazzák őket.
