A beszéd a nyelvi kommunikáció legáltalánosabb eszköze. Tagolt, hangzó kommunikációs csatorna, ami nyelvi kódot közvetít. Alapját a beszédhangok alkotják, amelyek a fonetikai szabályok szerint szavakat alkotnak. A beszédtudomány vizsgálja; fő témái a beszédképzés, a beszédészlelés és a beszédismétlés. A legtöbben több nyelvet is beszélnek. A nyelvnek más megjelenési formái is vannak, az írás és a jelelés. Az írott nyelv a beszélt nyelvtől részben független forma, és a beszélt formától függetlenül is fejlődhet, alakulhat, például a helyesírás szabályainak változásai nem érintik a beszélt nyelvet. Néha annyira elszakad a beszédtől, hogy diglosszia alakul ki. Vannak nyelvek, amik csak beszélt formában léteznek. A siketek a jelelést is beszédnek tekintik. A nyelvtankönyvek sokszor minden nyelvi csatornát beszédnek neveznek. A beszédet különböző nem nyelvi kommunikációs eszközök segítik, például a hanglejtés, és a hangsúly. A kísérő gesztusok és az arckifejezések akár rá is cáfolhatnak az elmondottakra.
Schulz von Thun szerint fő szerepei az információközlés, mások viselkedésének befolyásolása és a saját igények, érzések kinyilvánítása. Zavarai súlyosan érintik az emberi kommunikációt; sok néma még kérni, kérdezni sem tud. Esetükben fontos az asszertív kommunikációs stílus kialakítása és fenntartása.
A tartós beszédzavarokon az augmentatív és alternatív kommunikáció eszközei segíthetnek.
Az embernek az a hangképzése, ami lehetővé teszi a beszédet, az éneklésre is alkalmassá teszi. Vitatott, hogy a beszéd mennyire tekinthető kizárólag az emberre jellemzőnek. Más fajok is kommunikálnak hangjelzésekkel, és a fogságban nevelt emberszabású majmok az emberihez hasonló képességeket mutattak. Azonban a Washoét nevelő csapat egyetlen siket tagja szerint a majmok nem használták a jelnyelv bonyolult nyelvtanát, és jelkincsük sem volt akkora, mint amekkorának elhíresztelték.
