A boldoggá avatás (beatificatio) és a szentté avatás (canonisatio) egyházjogi fogalmak a római katolikus egyházban: annak az ünnepélyes kijelentése, hogy az elhunytat Isten felvette a szentek, illetve boldogok seregébe, az elhunyt „Isten színe látására jutott”. A boldoggá avatás megelőzi a szentté avatást. A boldoggá avatottat az egyház már hivatalosan felveszi a szentek jegyzékébe, de a hívek a boldoggá avatott személy ereklyéit még nem tehetik ki nyilvános tiszteletre, és templomot sem szentelhetnek neki (kápolnát vagy harangot már igen).
A boldoggá avatásnak csak területileg korlátozott hatálya van: egy bizonyos régióban, közösségben engedélyezi a boldoggá avatott tiszteletét. Ez a közösség lehet egy részegyház (például egyházmegye), egyadott országban élő közösség vagy például szerzetesrend. A szentté avatás - szemben a boldoggá avatással - az egész egyház számára kötelező jelleggel előírja a boldogként tisztelt személy liturgikus tiszteletét. Másként fogalmazva: a boldoggá avatás során az Egyház megengedi az illető tiszteletét egyadott közösség számára, a kanonizálás során pedig az Egyház hivatalosan tisztelni kezdi az illetőt.
A boldoggá, illetve szentté avatás teológiai tartalma azonos: annak kinyilvánítása, hogy az adott személy hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket, vagy pedig életét áldozva tett tanúságot a Krisztusba vetett hite mellett (mártírium).
A boldogok és szentek tisztelete a kereszténység három nagy ágazata közül kettőnek: a római katolikus egyháznak és az ortodox egyháznak a jellemzője. A protestantizmus elveti a szentek tiszteletét, mivel az egész katolikus szentség-teológiát bibliátlannak, a Szentírás tanítását kiforgatónak és végső soron meghamisítónak tartja.
Copyright 2024 puzzlefactory.com Minden jog fenntartva.
