A kémiában, az ásványtanban és az anyagtudományban kristályoknak olyan szilárd halmazállapotú anyagokat neveznek, amelyekben az atomok, molekulák vagy ionok szabályos rendben, a tér mindhárom irányában ismétlődő minta szerint helyezkednek el, a térrácsot háromdimenziós elemi cellák hozzák létre. Szabatos definíció szerint „diszkontinuális térkitöltésű térrács, amelynek külső megjelenési formája síklapokkal határolt mértani test.”
A szabályosságban esetleg előforduló hibák az úgynevezett rácshibák; ezek a diszlokációk a kristály fizikai tulajdonságait akár jelentősen meg is változtathatják.
Maga a kristály szó az ókori görög κρύσταλλος (krüsztallosz) szóból ered. Szó szerint bármilyen megfagyott dologra utal, mint pl. a jégre. Egykor a szó kimondottan a kvarckristályt jelentette. A „kristály” szót a nyelvújítás során a jegec vagy jegőc kifejezéssel akarták magyarítani, de ez nem honosodott meg sem a tudományos, sem a köznyelvben, csak olyan formában, hogy a kikristályosodott állapotra a kijegecesedett szó is alkalmazható.
Egyesek a kristályoknak természetfeletti (pl. gyógyító) hatást tulajdonítanak.
