A kandalló kő vagy kerámia esetleg egyéb burkolattal körülépített fűtőberendezés mely tűztere öntvényből, lemezből, vagy samottból készül zárt vagy nyitott kivitelben. Általában lakások fűtésére alkalmazott 4-30 kW közötti, esetleg nagyobb hőleadású fűtőkészülék, melyet pozitív fűtési hatása és ma már nagy hatásfoka mellett megjelenéséért is telepítenek. Megfelelő tűzifával olcsó és környezetbarát fűtést tesz lehetővé. A kandalló tűztérben az égéskor keletkező füstgáz elvezetése kéményen keresztül történik, ami készülhet saválló acélból, vagy kerámiából, az égéshez a vagy a tűztérbe (külső légbevezetés), vagy a helyiségbe levegőbevezetés szükséges.
zárt égésterű kandalló (szabadból külön csővel bevezetett égéslevegő)
Fűtőanyag szerint
fatüzeléses (plusz barnaszén tüzeléses)
pellettüzeléses
gáztüzeléses
elektromos működtetésű
bioetanol tüzeléses
Szerkezet anyaga szerint
öntvény
lemez (általában samott béléssel)
samott (nyitott kandallóknál)
Hőleadás szempontjából
légfűtő konvekciós légáramlással
légfűtő ventilátoros befúvással
központi fűtésre köthető, vízcsöves
Története
A kandallók már az őskorban is kialakulóban voltak. Az ősember barlangja vagy kunyhója közepén tűzhelyet állított fel, ahol melegedni és sütni is lehetősége volt. A körülbelül 40 cm mély gödröt kövekkel rakta ki, a kunyhó tetején nyílást hagyott ahol a keletkező füst távozhatott.
A görög korban a padlófűtés jelent meg, szenes táplálással csövek fűtötték a padlót.
A római korban aztán jelentős fejlődés következett be, megjelent a focus a családi központi tűzhely és a hypocaustum amely a pincében fűtött kemencék hőjét kéményeken keresztül a központi fűtőhelyiségbe terelte, és az e helyiség fölötti szobákat fűtötte.
A mai, valódi értelemben vett kandallók Nyugat-Európában jelentek meg a 13-14.
